KIK Kerékpáros Ifjúsági Kupa

  • által titkár
  • 2014-06-03
  • KIK Kerékpáros Ifjúsági Kupa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hagyományainkhoz híven idén is benevezetünk a Kerékpáros Ifjúsági Kupa közlekedési versenyre. Iskolánkat Hajdú Katalin, Kovács István 6.b és Lakatos Bence, Vadász Annamária 7.b osztályos tanulók képviselték.

Először a tankerületi versenyen vettünk részt felkészítő tanárunkkal Szeli Zoltán tanár úrral, mely Balmazújvároson került megrendezésre. A sok gyakorlás és igyekezet meghozta a gyümölcsét. A kis csapatunk 1. helyezést ért el a tankerületi fordulón. Sok ajándékkal, tapasztalattal és élménnyel tértünk haza. A legnagyobb örömöt az jelentette, hogy tovább mehettünk a megyei fordulóra.

Még több gyakorlás és igyekezet után elérkezett a verseny napja, és útnak indultunk Debrecenbe a megyei fordulóra. Megérkeztünk, majd később az elméleti rész után meguzsonnáztunk. Aztán elérkezett a gyakorlati része a feladatnak, melyen először kipróbáltuk a kerékpárokat és elindultunk egyesével a pályán. Az első akadályt mindenki könnyedén vette, egy vízzel töltött flakont át kellett rakni az egyik asztalról a másikra. Aztán a sarokfordító, majd a körforgó várt minket. A cél előtt a rázópadon kellett átmennünk, majd az „építő kockák” és végül a cél.

Később mindenki nagy izgalommal várta az eredményhirdetést. Csapatunk 6. helyezést ért el. Kicsit elszomorodva, de sok tapasztalattal indultunk haza. Reméljük, hogy jövőre több sikerrel, több igyekezettel, gyakorlással jobb helyezést érünk el a megyei versenyen!

Vadász Annamária
7.b osztály

Kategóriák: hírek

Hozzászólások lezárva.