Birkózósiker Németországban

  • által rendszergazda
  • 2015-04-01
  • Birkózósiker Németországban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Március 28.-án Németországban Münchenben lett megrendezve a X. Aichach Kupa . A versenyt 12 ország   460 versenyzője tisztelete meg. A nivós versenyen  a házigazda technikás német versenyzők mellett a megjelent országok képviselőinek mindegyike a legjobbját akarta nyújtani.

15 súlycsoportban 6 szőnyegen folytak a küzdelmek, ahol az olasz és francia sportolók és mi is a kemény  ukrán válogatottól tartottunk leginkább,  persze  ettől függetlenül minden nemzetnek volt kiemelkedő egyénisége.

Magyarországot és kis városunkat Tiszacsegét, a Tiszacsegei Fekete István Általános Iskolából érkezett 6.c osztályos Bari Imre képviselte .

A 42 kilóban mérlegelt sportolónk jó formában versenyzett.  Az első három mérkőzését szinte simán nyerte technikai tussal, majd az elődöntőben a német bajnokot  kapta ellenfélnek aki sajnos jobbnak bizonyult és pontozással nyert. Következett a bronzmérkőzés a francia versenyzővel, ahol szoros küzdelemben a mi sportolónk bizonyult jobbnak. Ezért birkózónk nagy örömmel állt fel a dobogó harmadik fokára, s boldogan vette át a megérdemelt bronzérmet.

Gratulálunk sikeréhez, és további szép eredményeket kívánunk!

Kategóriák: hírek

Hozzászólások lezárva.