Diákparlament

  • által rendszergazda
  • 2016-10-25
  • Diákparlament bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Iskolánk diákönkormányzata 2016. október 4-én tartotta diákparlamenti ülését. Előzetesen az osztályokat képviselő tanulók összegyűjtötték a diákságot érdeklő kérdéseket, javaslatokat, véleményeket. A közel 40 megjelent diákot és pedagógust Szegedi Eszter, DÖK-elnök köszöntötte. Ezután nagyon sok észrevétel, javaslat, kérdés hangzott el a diákok életével, szabadidős tevékenységével kapcsolatban. Minden felvetést, javaslatot megvitattunk iskolánk vezetőivel és a részt vevő pedagógusokkal. Külön öröm, hogy tanulóink a jobbítás szándékával érkeztek a diákparlamentre. A javaslatok, feladatvállalások főleg a szabadidős és sporttevékenységek színesítését szolgálták, de elhangzottak a tantermek felszereltségére, tanulást segítő eszközökre vonatkozó kérdések is.  A nyári szünetben iskolánkban a városi önkormányzat jóvoltából sok felújítás történt, melyekért diákjaink köszönetüket fejezték ki. Megválasztottuk azt a tanulót, aki iskolánkat a megyei diákparlamenten képviselni fogja. Diákparlamentünk hasznos és eredményes volt.  A tanév hátralévő részében beépítjük a diákönkormányzat munkájába az itt elhangzottakat, ezzel is színesítve a tiszacsegei diákéletet.

Kategóriák: hírek

Hozzászólások lezárva.