Gyermeknap- Diákönkormányzati Nap 2018

  • által rendszergazda
  • 2018-05-30
  • Gyermeknap- Diákönkormányzati Nap 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2018. május 28-án rendezte iskolánk az összevont Gyermek –és Diákönkormányzati napot településünk termál strandján.

A diákjaink osztályfőnökeikkel lesétáltak a fürdőig, ahol 9 órától közös megnyitó keretében élvezhették az iskolai énekkar és a majorett csoportok műsorát, majd a vöröskeresztes szakkör és a helyi tűzoltók bemutatóját.

10 órától az alsósok a kemping, a felsősök a strand területén próbálhatták ki magukat a változatos és színes programokat nyújtó állomásokon. A kicsiknek a tanító nénik és tanító bácsi találtak ki érdekes játékokat, míg a nagyokhoz külső vendégek is érkeztek. A napot eredményhirdetés, tombolasorsolás zárta.

Ez úton is szeretnénk megköszönni a sikeres program megvalósítását:

Településünk polgármesterének Szilágyi Sándor Úrnak.

Fürdővezető Asszonynak Szilágyiné Farkas Gabriellának és a fürdő dolgozóinak.

Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Területi Balesetmegelőzési Bizottság munkatársának Kelemen Éva századosnak és munkatársainak.

Horgászverseny támogatóinak:

  • Barta Zsoltnak
  • Remenyik Imrének
  • Szarvas-fish kft tiszacsegei vezetőjének, Kiss Tibornak
  •  Szűcs Lajosnak
  • Jenei Tamásnak.

Carmen Lovasudvar tulajdonosának, Kern Szilviának és segítőinek.

Fidó büfé tulajdonosainak: Hajdú Ferencnek és Hajdu Katalinnak.

Hangosításért Bohács Jánosnak.

Az iskolavezetésnek.

A programok felelőseinek, felnőtt és gyermek segítőiknek.

A segítő szülőknek.

 

Kategóriák: hírek

Hozzászólások lezárva.