Egészségnap 2014. április 25.

  • által titkár
  • 2014-05-05
  • Egészségnap 2014. április 25. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ezen a napon került sor iskolánkban hagyományos tavaszi egészségnap programjának lebonyolítására. A programot Dr. Gadóczi István háziorvos előadása nyitotta meg a stressz oldásról – stressz kezelésről, amit a gyerekek és felnőttek is nagy érdeklődéssel fogadtak. Ezután a tanulók több programon részt vettek.Az alsó tagozat évfolyamonként rajzos témákban foglalkozott az egészség, ezen belül a fogápolás és az egészséges táplálkozás alapjaival. Az első évfolyamosok lerajzolták a Fogtündért, a második évfolyam Fogországban kalandozott, míg a harmadik és negyedik évfolyamosok megtekintették az Evés titkai című filmet, majd a film alapján rajzos napi étrend mintát vagy egészségplakátot terveztek. A felső tagozatosok ezalatt öt állomáson érdekes feladatokban mérték össze tudásukat. A sportversenyen ügyességi játékokban, elsősegélynyújtásban elméletből és gyakorlatból, környezetvédelem témakörből tesztfeladatokat oldottak meg és 3D-s puzzle-t építettek a földgömbről. Játékos feladatokat kaptak az egyes érzékszervekkel kapcsolatban. Majd relaxációs programokkal pihenték ki fáradalmaikat. Öt fős csoportokban óriástérképet terveztek Egészségváros címmel. Ezalatt a tornateremben családi sportvetélkedőn vettek részt a lelkes szülők és gyerekek.

Kategóriák: hírek

Hozzászólások lezárva.