Madárbarát Iskola

Madárbarát Iskola Tiszacsegén

Iskolánk 2009-ben csatlakozott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által meghirdetett madárvédelmi programhoz, melynek keretében tanulóink egy éven át etették, megfigyelték és tanulmányozták településünk madarait és az iskolaudvaron megjelenő madárfajokat. Ezen munka eredményeként Madárbarát Iskola címmel jutalmazták tevékenységünket. A gyerekek azóta is lelkes kis „madarászként” segítik a téli madáretetést, több tucat madáretetőt készítettek, és eleséggel látják el az etetők téli vendégeit. Decemberben húsz madárodút helyeztünk ki ezzel segítettük a madarak téli túlélését. Későbbi terveink között pedig itatók kihelyezése és további madármegfigyelés szerepel. Mindezzel a madárvédelem mellett a környezeti nevelés is megvalósul: kibővítjük a tanítási órákat délutáni foglalkozásokkal, növeljük ezzel tanulóink tudását és természetszeretetét.

 Dr Gadóczi Marianna

[Nincs ilyen galéria]

Hozzászólások lezárva.